Az interneten sokszor találkozunk a témával, és a munkánk során is felteszik nekünk a kérdést, hogy „Veszélyes hely a galván üzem?”
Erről a kérdésről több fajta kép él az emberekben, és mi szeretnénk lehúzni róla a leplet.
Először is egy kis kitérő, mely hozzásegíthet minket az igazsághoz:
Egy vadon élő medvével találkozni az erdőben biztosan a veszélyes élmények közé sorolnánk, de ugyanazt a medvét látni az állatkertben már máris nem tűnik olyan veszélyesnek.
Ezt előre vetítve a galván tekintetében elmondhatjuk, hogy természetesen a galvanizálás folyamata magában hordozza, hogy nehézfémekkel, és erősebb vegyületekkel is foglalkozunk. Azonban a megfelelő munkahelyi körülmények biztosítása, és az előírások szigorú betartása lehetővé teszi, hogy egészségre ártalmatlan legyen a galvanizálás műhelyünk.
Pontosan mit is értünk ez alatt? Lássuk a medvét…!
1. Munkaterület a figyelem központjában
Belső légállapot, illetve a két pontforrásnál az emisszió mérése alapvető követelmény.
A műveleti kádaknál peremelszívást építettünk be, így a galvanizálás során keletkező pára azonnal elvezetésre kerül, és nem jut ki a galván térbe, a munkaterületre.
A galvanizáló kádak alatt kádmentő tálcák vannak elhelyezve, hogy semmilyen vegyület ne kerülhessen ki a külvilágba.
A munkaterületet úgy alakítottuk ki, hogy jól elhatárolt legyen. Galvanizáló műhelyünkbe érkező ügyfelek így biztonságosan közelíthetik meg az irodát.
2. Kollégáink biztonsága
Nagyon fontosnak tartjuk a munkavédelmi előírások betartását. Munkatársaink védő felszerelésben dolgoznak galvanizáló műhelyünkben.
Dolgozóink szakképzettek, és minden csínját – bínját ismerik a munka folyamatoknak.
Kollégáink évente kétszeri orvosi vizsgálaton esnek át, és ezen felül az expozíció mérés is kiemelt szerepet kap.
3. Veszélyes anyagok profi kezelése
Veszélyes anyagok méréséről se feledkezünk meg, ezzel is csökkentve a galvanizálás során felmerülő kockázatokat.
Galvanizálás során használt veszélyes anyagok tárolását is kiemelkedően fontosnak tartjuk, emiatt is készült el idén, 2017. júniusában a legújabb, veszélyes anyagok tárolására szolgáló, elkülönített helyiségünk.
A galvanizálás során keletkező szennyvizeket feldolgoztatjuk. Ezzel is szem előtt tartva a környezetvédelem jelentőségét!
4. RoHS direktíva, és a környezetvédelem
Büszkén mondhatjuk el, hogy megfelelünk a RoHS direktívának, mely a veszélyes anyagok használatának korlátozását írja elő. A krómozás a króm 3 fürdőnkben történik, mely mentes a hat vegyértékű krómtól és a többi a RoHS direktíva által korlátozott anyagtól is.
További kérdés esetén bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, örömmel állunk rendelkezésére!